A baráti társaság 2009-2010-es évi tevékenysége
Tóparti József vagyok a Max Nordau Magyar-Izraeli Baráti Társaság alapító tagja és elnöke. Életemben gyökeres változást hozott Isten igéjével való találkozás, melynek során szívembe vésődött egy szellemi törvényszerűség amire azóta is építem a családom, munkám, baráti kapcsolataim és a hitéletem. "...Aki áldja Ábrahámot áldott lesz..." Barátaimmal közösen azért alakítottuk meg az Egyesületet, hogy Bonyhád városában a köztudatban tartsuk azokat a szellemi értékeket amelyeket a vészkorszak előtt itt élő zsidó közösségek alapoztak meg. Kérem tekintsék meg kiadványunkat, hogy megismerhessék Társaságunk eddigi eredményeit, jövőbeni célkitűzéseit.
65 évvel a holokauszt után, barátaimmal fontos feladatunknak tartottuk, hogy szülővárosunkban az 1944. május 05-vel megszüntetett zsidó egyesület hagyományait felélesszük, mely napjainkban óriási értéket képviselhet újra, így megalakítottuk a Max Nordau Magyar Izraeli Baráti Társaságot. Célunk, hogy minél szélesebb társadalmi és gazdasági körben propagáljuk az Izraellel való együttműködés fontosságát. Nagyon időszerűnek tartottuk az Egyesület létrehozását, hiszen ily módon, civil erővel is ellensúlyozhatjuk a napjainkban újra és újra felerősödő antiszemitizmust. Szeretnénk Izraelt a maga valóságában minél szélesebb társadalmi körben bemutatni és elfogadottá, sőt megbecsültté tenni. Hisszük azt, hogy ilyen és ehhez hasonló civil szervezeteken keresztül az antiszemitizmussal megfertőzött magyar társadalom olyan infúziókat kaphat, melyek segítik teljes szellemi és erkölcsi gyógyulását. Társaságunk tagjai között van tanár, jogász, építész, grafikus, ügyvéd, informatikus, vállalkozó, cégvezető és szakmunkás is, akik szabadidejükkel, szaktudásukkal, valamit kapcsolatrendszerükkel mind azon munkálkodnak, hogy az egykor szellemi központként funkcionáló város szellemi és erkölcsi módon is megújuljon.
A baráti kőr tagjai 2009 márciusában Auschwitzi látogatás során a borzalmak helyszínein - Mátraházi Ferenc történelemtanár vezetésével- személyes tapasztalatokat gyűjtöttek arról, hogy a XX. században hova vezetett a kirekesztés és a gyűlölet. Tóparti József - Auschwitz A tábori benyomások, a látottak és hallottak után egyértelművé vált mindannyiuk számára az Egyesület megalapításának időszerűsége és fontossága, hogy civil szervezetként a saját mikrokörnyezetében ellensúlyozza a napjainkban ismét hangosodó anti cionista, rasszista és fasiszta ideológiák hangjait. Mátraházi Ferenc tanár Ezért nagyon fontosnak tartják, hogy a felnövekedő generáció fiai és leányai politikai ideológiáktól mentes, megfelelő történelmi tényeken alapuló, teljes körű tájékoztatást kapjanak a vészkorszak során történt eseményekről. Izraeli diákokkal Birkenauban
Az egyesület céljai, feladatai: - A magyar és az izraeli nép közötti társadalmi, tudományos, gazdaság, idegenforgalmi, sport, kulturális, vallási, valamint személyes kapcsolatok megteremtése és ápolása, - Kapcsolatfelvétel a Bonyhádról elszármazott zsidókkal, bevonva őket a szervezet tevékenységébe, - Segítségnyújtás és részvétel a helyi zsidótemető gondozásában, kapcsolattartás a hasonló célú és feladatú hazai és külföldi egyesületekkel és egyéb civil szervezetekkel, alapítványokkal - Személyes gondoskodás az egyesület tagjairól és a rászorulók támogatása az egyesület sajátos eszközeivel, - Közös programok szervezése az izraeli testvér-egyesületekkel, az egymásért való cselekvés gondolatának erősítésével, a szeretet, a baráti légkör kialakítása és fejlesztése céljából, - Kapcsolattartás az Orsz. Magyar-Izraeli Baráti Társasággal és a MAZSIHISZ-szel, - Baráti kapcsolattartás Bonyhád város polgáraival és vezetőivel, elsősorban a bonyhádi zsidóság múltjának felkutatása céljából, - Együttműködés Tolna Megye önkormányzataival és annak vezetőivel és más a megyében működő társadalmi kulturális és civil szervezetekkel, - Közös fellépés a kirekesztés, intolerancia, a gyűlöletkeltés és a rasszizmus minden megnyilvánulása ellen, - Az Egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytat. Az Egyesület pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt, valamint azoktól támogatást nem fogad el, sem országgyűlési sem megyei önkormányzati képviselőt nem állít. - Oktatási programok szervezése, kiállítások, bemutatók szervezése, zsidó ünnepek megtartása, rendezvények tartása, szervezése.
Könyvkiadás: A városunkban működő Soha Többé Soá Alapítványt - melynek kurátorai közül némelyeket tagjaink között tudhatunk - támogattuk abban, hogy 2008. decemberében kiadják magyar nyelven a Bonyhádról elszármazott, jelenleg New Yorkban élő Blau László: "Bonyhád egy elpusztított zsidó közösség" (Bonyhád a destroyed community) című könyvét. Az akkor 87 éves szerző személyesen, feleségével jelent meg az ünnepélyes könyvbemutatón ahol díszpolgári címet kapott a város vezetőségétől. Blau László a könyvbemutatón A könyv 1994-ben, a magyarországi holokauszt 50. évfordulójára jelent meg először az Egyesült Államokban, angol nyelven, magyar nyelven történő, második kiadása jól beleillett a 65. évforduló alkalmából megrendezett megemlékezések sorába; egy számszerűen kicsi, de ismert zsidó közösség, vagyis a bonyhádi magyar zsidóság történetét vizsgálja. A személyes visszaemlékezésekre, a történelmi dokumentumokra és a túlélőkkel folytatott beszélgetésekre épülő mű részletes képet ad a holokauszt előtt - a két világháború között - a bonyhádi zsidóság sokszínű, hagyományokat megtartó életéről. A szerző, Blau László visszatekintést ad Bonyhád korai történetére, bemutatja a zsidóság szellemi vezetőit, valamint részletesen foglalkozik a háború utáni időszakkal is, amikor a kevés túlélő, aki visszatért Bonyhádra, megkísérelte az újrakezdést -a sok megpróbáltatás után,- de ebben a próbálkozásban a kedvezőtlen körülmények miatt, kudarcra volt ítélve. Részletesen kitér arra is, hogy a bonyhádi túlélők hol telepedtek le és miként találtak otthonra az 1956-os forradalom után. A könyv a holokauszt idején mártírhalált halt bonyhádi zsidók Yizkor-listájával fejeződik be. Noha a szerző egy adott kisváros történetét dolgozza fel, feltárja azokat az eseményeket, amelyek a vidéki Magyarországon a zsidóság kiirtásához vezettek. A könyvbemutató és a díszpolgári kitüntetés Sir Martin Gilbert: "A History of the Twentieth Century" (A huszadik század történelme) című könyvének II. kötetében a magyar vidéki zsidóság tragédiáját Blau László jelen könyvéből vett idézettel festi le. A bevezetést Randolph L. Braham, a New York-i Egyetem kiváló, érdemes politológia professzora írta. A szerzőről: Blau László Budapesten született, középiskolai tanulmányait a budapesti zsidó gimnáziumban végezte 1931 és 1939 között. 1934 szeptemberétől, két tanévet a bonyhádi gimnáziumban töltött. Tanulmányait a budapesti Zsidó Szervezet Szabadegyetemén folytatta 1940-41-ben. 1943-ban munkaszolgálatra hívták. Miután édesapját elvesztette, 1944 őszén politikai menedékjogot kért maga és édesanyja számára a budapesti Svájci Konzulátuson (Üvegház). Itt volt őrségben, amikor visszanyerte szabadságát 1945.január 18-án. 1945-ben visszatért Bonyhádra ahol házasságot kötött Kuttner Sárával és az 1956-os forradalomig ott éltek, végül az Egyesült Államokba emigráltak és New Yorkban telepedtek le. Blau László a 90-es évek elejét kutatásainak szentelte, hogy az utókor számára megörökítse a történteket.
Kiállítássorozat: Egyesületünk célul tűzte ki, hogy a most felnövekedő generációnak(12-19 éves kor) tényszerű tájékoztatást ad Izrael Állam jelenéről és a vészkorszak során elszenvedett valós eseményekről. Ezért a Soha többé Soá Alapítvánnyal együttműködve és a budapesti Holokauszt Központtal karöltve, Pécsi Tibor vezetésével, egy vándorkiállítást indítottunk útjára, melyben a közismert Auschwitz Album képet állítottuk ki. Auschwitz Album kiállítás A zsidóság egykori deportálását bemutató kiállításon diákok tartották a tárlatvezetést, az anyag felölelte az európai Holokauszt eseményeit csakúgy, mint a helyi zsidó közösség történetét és tragikus sorsát. A rendezvény megnyitójának fővédnöke Potápi Árpád János, városunk polgármester volt. Minden kiállítási helyszínen helytörténeti tablón keresztül szembesülhetett az érdeklődő közönség az adott településen lakott zsidók sorsával. Bonyhádon és a tőlünk 20 km-re lévő megyeszékhelyen az általános és közép iskolák valamint a gimnáziumok vezetőinek személyesen tolmácsoltuk a díjmentes tárlatlátogatás lehetőségét. A kiállítást eddig összességében cca. 1150 tanuló látta és azóta is, ország-szerte több város igényelte annak bemutatását. A Max Nordau Magyar Izraeli Baráti Társaság a projekt sikeréhez egy 1,5 millió Ft értékű paravánrendszerrel járult hozzá. Tárlatvezetés a megnyitón


Oktatási projekt: 2009. novemberben "Izrael múltja és jelene" címmel nagy sikerű történelmi vetélkedőt szerveztünk, két korcsoportban - a 13 - 15 és a 15 - 19 - éves tanulóknak, hogy a témával kapcsolatos előítéleteket és téves tanokat lebontsuk bennük. Chlebovics Kornél a megnyitón Tolna megyében számos történelemtanárt sikerült megnyernünk, akik lelkiismeretes és odaadó munkával készítették fel a diákokat a megmérettetésre, hogy Izrael XX. századi történelmét a maga valóságában lássák. A zsűri tagja között segítette a munkát Friedmann Tamás a Szekszárdi Magyar Izraeli Baráti Társaság elnöke, a helyi Hitközség vezetője és az Országos Magyar Izraeli Baráti Társaság elnökségének tagja, akivel Egyesületünk baráti kapcsolatot ápol. Ficsor Tamás és Friedmann Tamás a diákokkal A vetélkedő anyagát Ficsor Tamás a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium történelem tanára állította össze, aki az országos holokauszt vetélkedő szervezésekor szerzett tapasztalatait is kamatoztatni tudta, így egy igen magas színvonalú rendezvény kerekedett. Általános iskolai korcsoport a szervezőkkel A feladatok nagyon sokszínűek voltak, a zsűri nagy örömére - gasztronómiai bemutatón keresztül, a néprajzi megjelenés és izraeli hírújság szerkesztésén át, a világba szétszóródott zsidóság II. világháborúban átélt megpróbáltatásait is magában foglalta. Középiskolás korcsoport a szervezőkkel A nemes és sportszerű versengés, a végére kiélezett küzdelemmé vált, hiszen a fődíj -mindkét korcsoport, háromfős csapata számára- egy auschwitzi tanulmányút volt. Az általános iskolai csoport győztes csapata a bonyhádi Széchenyi István Általános Iskola tanulói lettek, felkészítő tanáruk Holló Katalin. A középiskolai és gimnáziumi korcsoportból pedig a szekszárdi Garay János Gimnázium diákjai bizonyultak a legjobbnak, akiket Nagy László történelem tanár készített fel. Diákok által készített "modern" izraeli hírújság Ízelítő a kóser konyhából Az első helyezett gimnazista csapat



Testvérvárosi kapcsolat kialakítása - Tiberias(IL) A baráti társaság fontos feladatának tartjuk, a magyar és az izraeli nép közötti társadalmi, gazdasági, tudományos, idegenforgalmi, kulturális illetve vallási, valamint személyes kapcsolatok megteremtését és ápolását. Ezért célul tűztük ki egy lehetséges izraeli testvér városi kapcsolat kialakítását. 2009. év végétől 59 izraeli várost vizsgáltunk meg, melyeknél figyelembe vettük a lakosság összetételét továbbá történelmi, infrastrukturális, elhelyezkedési, megközelíthetőségi és gazdasági szempontokat. A választás egyhangúlag Tibérias városára esett. 2010. április hónapban, az egyesület két tagja Tóparti József és Chlebovics Kornél azzal a nem titkolt céllal utaztak a galileai tenger fővárosába, hogy a testvérvárosi kapcsolat lehetőségét feltérképezzék. Max Nordau M.I.B.T. Tanácskozása Abban bíztunk, hogy látogatásuk vetőmagja lehet a két város közötti barátságon alapuló társadalmi, civil, politikai és gazdasági kapcsolatoknak. A delegáció tagjai baráti fogadtatásban részesültek és Izrael államalapítási ünnepségén a város prominens vezetőivel ünnepelhettek. Tóparti József és Chlebovics Kornél A helyi önkormányzat kompetens vezetőivel (Zohar Oved polgármesterrel, Eitan Oved külügyi tanácsossal és Yael Eran Pinaian turisztikai illetékessel) abban állapodtunk meg, hogy a kapcsolatot az oktatás, a sport és a civil szervezetek szálain keresztül indítjuk el. Yael Eran Pinian - turisztikai illetékes (középen) A város külkapcsolatokért felelős személyétől ígéretet kaptunk, hogy a kiutazó diákok és kísérő tanáraik a Tiberiasban zajló régészeti ásatásokon -melyen egy római kori színházat tárnak fel- személyes munkájukkal is részt vehetnek. Cserében Egyesületünk bázisállomásként ajánlotta fel Bonyhád városát az Auschwitzba utazó izraeli diákok részére, valamint, hogy segítséget nyújt a tanulmányutak megszervezésében. Galileai tó - Tiberias Mindkét városban kiemelkedő az ultratriatlon szakosztály tevékenysége, mely gyümölcsöző kapcsolati pont lehet a jövőben. A városunkban élő ultratriatlon világbajnokkal Tamás Zsolttal egyeztetve, az idei Bonyhádon megrendezésre kerülő világbajnokságra már meghívtuk Tiberias város versenyzőit. Zohar Oved polgármester (középen) Zohar Oved polgármester - Tóparti József M.I.B.T. Az Egyesület és a város vezetői abban egyeztek meg, hogy nem a testvérvárosi kapcsolat aláírásával kezdik az együttműködést hanem az említett civil mozgalmak összeszervezésével. Tiberias Polgármesteri Hivatal köszönő levele

Blau László emlékdíj megalapítása: A Max Nordau Magyar Izraeli Baráti Társaság egyesület nagyra becsüli Bonyhád város szolgálatában a város fejlődésének elősegítésében, a helyi kisebbségi közösségek autonómiájának megteremtése és kiterjesztése érdekében kifejtett kimagasló, példamutató tevékenységet. Ennek elismerésére az Egyesület taggyűlése Blau László Díj alapítását határozta el, a jelenleg New Yorkban élő, a "Bonyhád egy elpusztított zsidó közösség" című könyve megírásával a bonyhádi zsidó közösség krónikásává vált szerző tiszteletére. Blau László megfogalmazta elismerését a Max Nordau Egyesület tevékenységével kapcsolatban, támogatja a Díj megalapítását és Döntőbizottsági tagként szerepet vállal az elismerés odaítélésében. A Díj alapításának célja, hogy a Bonyhád és környékén élő kisebbségek érdekében a kultúrában, az oktatásban, az egyházi életben, a tudományban, a közéletben, a tömegtájékoztatásban és a gazdasági önszerveződés területén példaértékű tevékenységet végző személyek, illetve szervezetek társadalmi elismertségét és megbecsülését szolgálja. Azt szeretnénk, hogy ez a díj jelentsen komoly erkölcsi elismerést az országban élő, itt dolgozó és a helyi kisebbségekért tenni akaró emberek számára. A Díjat egy nyolc tagú döntőbizottság, évente egy személy vagy egy szervezet részére ítélheti oda, aki kiemelkedőt teljesített a felsorolt területek valamelyikén. Az elismerés 1 db emlékgyűrű, oklevél és szimbolikus pénzjutalom formájában ölt testet, amit terveink szerint 2010. november hónapban a Bonyhád Városi Múzeum által rendezett "Völgység Kisebbségeinek Napjai" rendezvénysorozaton adunk át először.

Magyar - Izraeli Baráti Társaságok éves találkozója - 2010 A Magyar-Izraeli Baráti Társaságok éves találkozóját 2010. június 27-én, vasárnap Aliza Bin-Noun, Izrael nagykövetének rezidenciáján tartották. Aliza Bin-Noun - Izrael Állam nagykövetének köszöntője M.I.B.T. vidéki és budapesti elnökei Az eseményen a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok vidéki és budapesti elnökei vettek részt. Aliza Bin-Noun nagykövet asszony köszöntötte a résztvevőket, ezt követően Benny Sharoni első beosztott úr rövid beszámolót tartott Izrael jelenlegi politikai helyzetéről. A társaságok képviselői bemutatták korábbi és tervezett programjaikat, főbb tevékenységeiket. Aliza Bin-Noun nagykövet asszony Kovács Lászó M.I.B.T. Országos Szövetségének elnöke Benny Sharoni - izraeli nagykövetség első beosztott

Rövid - közép - hosszútávú terveink: Rövidtávú tervek: Egyesületünk a nagy sikerre való tekintettel hagyományt szeretne teremteni a Völgységben azzal, hogy évente megrendezzük az általános és középiskolások számára az Izraellel foglalkozó tanulmányi vetélkedőt Továbbra is szervezzük és támogatjuk a Soha többé Saoá alapítvány kiállítássorozatát és biztosítjuk az ehhez szükséges paravánrendszert. Lehetőségeink szerint (holokauszt témakőrben) tartalmas tanulmányutakat propagálunk a közoktatási vezetőinek, az iskolák történelem tanárainak és tanulóinak. Támogatjuk a városunkban évek óta működő Pilvax Caffe Club Egyesület rendezvénysorozatát, melynek mottója "Van mondanivalónk!" Itt a legkülönbözőbb témákban, neves előadók (Pl.: Bányai László: Izrael 60 éves - Siker vagy katasztrófa) tolmácsolásában, kellemes kávéházi környezetben tartanak interaktív, közéleti fórumokat. Pilvax Club Caffe - Bányai László előadása Középtávú tervek: A Soha többé Soá Egyesülettel közösen egy holokauszt emlékművel szeretnénk méltó emléket állítani az egykor országos hírű zsidó hitközségből és szellemi központból deportált emberek emlékére. A helyi Önkormányzat a törekvésünkkel egyetértve, a régi neológ zsinagóga előtti téren helyet biztosított a mementónak. Törekszünk Tiberias városával a civil kapcsolatokat összehangolni, szorosabbra fűzni, majd ennek eredményeként a testvérvárosi kapcsolat létrehozni. Folyamatosan kutatjuk és megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot volt bonyhádi zsidókkal, illetve azok leszármazottaival és lehetőség szerint bevonjuk őket a szervezet tevékenységébe. Chlebovics Kornél ennek a munkának az első gyümölcse, aki a megalakulásunk óta hitismeretével, nyelv és szaktudásával nagyon sokban segítette a munkánkat. A város értelmiségi körének "megnyerése", közéleti -lehetőség szerint interaktívfórumokon keresztül való tájékoztatása az Egyesület céljairól, tevékenységéről. Hosszútávú tervek: Neológ zsinagóga felújítása és régiós holokauszt emlékhely központtá alakítása. A szinte nullára redukálódott bonyhádi zsidó közösség hagyományainak "felélesztése." A kisebbség történetével, ügyeivel és eseményeivel foglalkozó helyi újság kiadása.





