Labdák a levegőben
Ilan Mor, Izrael új magyarországi nagykövete a közel-keleti "dzsungelről"
Néhány napja érkezett Magyarországra az új izraeli nagykövet, aki éppen a közel-keleti diplomácia idei legmozgalmasabb hetében foglalta el új állomáshelyét. Ilan Mor a Heteknek adta első magyarországi interjúját, még az ENSZ-közgyűlés megkezdése előtt. A közép-európai gyökerekkel rendelkező diplomata korábban Pekingben, Bonnban és Los Angelesben is szolgált, legutóbb az izraeli hadsereg stratégiai tanácsadói posztját cserélte fel a budapesti nagykövetségre.
Ma reggel Abdullah jordániai király azt nyilatkozta, hogy Izrael nem dughatja a homokba a fejét: tudomásul kell vennie, hogy a világ nem ugyanaz körülötte, mint egy évvel ezelőtt. Ön szerint hogyan változott a világ?
- Ha a Közel-Keletet nézzük, akkor nem jó irányba. Nem tudjuk, milyen kimenetele lesz a változásoknak, de sokan, akik kezdetben arab tavaszról beszéltek, ma inkább arab őszt vagy arab telet emlegetnek. Egyiptomban például a kormányváltást követően felerősödött az utca hangja, és ez befolyásolja a hatalom döntéseit. A sok bizonytalanság között egy biztos: Izrael stabil sziget ebben a térségben. Néhány hete Tel Avivban jártam a sátoros tüntetők között, akik nagyobb társadalmi igazságosságot követeltek. Büszke voltam arra, hogy az izraeliek milyen békésen, a demokratikus keretek között tudtak kiállni a jogaikért.
Lehet, hogy Izrael stabil, de egyre magányosabb. Nem frusztrálja ez az embereket?
- Eddig is olyanok voltunk, mint egy villa a dzsungelben. Azok a folyamatok, amelyek az év elején kezdődtek, csak aláhúzzák azt, hogy Izrael remek lakóhely, de egy nagyon rossz negyedben fekszik. Ráadásul a helyzet tovább romolhat Szíriában és más országokban is, mint például Líbia. A háttérben pedig ott van Irán az atomfegyverprogrammal.
Ez elég borúlátóan hangzik...
- Nem vagyok sem optimista, sem pesszimista. Realista vagyok. Olyan emberként, aki az egész életében a Közel-Keleten élt, tudom, hogy készenlétben kell lennünk. Abdullah király nagyon jó szövetségesünk, hallottuk a nyilatkozatát, de magunktól is tudjuk, hogy mit kell tennünk. Mindig fennáll egy kettősség a politikai korrektség és a politikai realitás között. A politikai korrektség azt követeli, hogy szüntessük meg a megszállást, adjuk vissza az elfoglalt területeket, éljünk békében a szomszédainkkal, és így tovább. Különösen Európában hallani ezt sokat, tudom jól, mert két éve Németországban szolgáltam. A demokratikus világban mindenütt ezt a politikai korrektséget tekintik alapnak. A realitások és az elvárások között azonban ég és föld a különbség. Persze, mi is szeretnénk békében élni, de a biztonsági helyzet ennek épp az ellentéte. Így kell élnünk már hatvanhárom éve. Izrael egyet sem hibázhat, mert az a hiba lehet, hogy az utolsó lenne.
Hogyan lehet elkerülni a hibázást, amikor - Ehud Barak szavaival - diplomáciai cunami közepén áll Izrael?
- Nehéz kérdés, bárcsak tudnám a választ. Olyanok vagyunk, mint egy labdazsonglőr: egyszerre kell sok labdát a levegőben tartanunk. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy egyszerre csak egy labdával játszunk, utána a másikkal. Egyszerre sok kihívás ér bennünket. Az izraeli vezetésnek - akár jobboldali, akár baloldali - úgy kell játszania, hogy egy labda sem eshet a földre. Sajnos hatvanhárom év, két békeszerződés és a palesztinokkal való átmeneti egyezmények ellenére Izrael államának a létezése még ma sem garantált. Ezért kell - sajnos - nagy terheket vállalnunk a biztonságért. Egy másik labda, amit nem adhatunk fel, a társadalom építése. Itt is egyre több a kihívás, az oktatástól a lakásügyig. A sok feladat közül mégis Izrael biztonsága a legfontosabb.
Ezen a héten kerülhet az ENSZ elé a palesztin igény az állami elismerésre. Izrael ezt elutasítja, miért?
- Egy mondás szerint a palesztinok soha nem mulasztanak el egy esélyt arra, hogy elmulasszanak egy esélyt. Szerintem most is újra ezt a hibát követik el. Az elmúlt több mint húsz évben rengeteg kötelezettséget vállaltunk és teljesítettünk. Egyoldalúan kivonultunk Gázából, készek voltunk a megegyezésre a palesztinokkal bárhol, bármikor, bármilyen előfeltétel nélkül. A "'67-es határok", amire most hivatkoznak, azonban nem több, mint puszta legenda. Nem volt békeszerződés akkor Jordániával, nem voltak elismert határok. A világ azonban elfogadta ezt a legendát, hogy Izraelnek vissza kell vonulnia az "1967-es határokra", és fel kell adnia a településeket. Ezek előfeltételek, és mi értelme a tárgyalásoknak, ha előre meg van írva az eredmény?
A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
Forrás: HETEK.HU
