Megalakult a Mindannyian együtt Jeruzsálemért alapítvány

2012. május 20.

Aláírta a Mindannyian együtt Jeruzsálemért elnevezésű alapítvány alapító okiratát Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke és Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze pénteken Budapesten.

Megalakult a Mindannyian együtt Jeruzsálemért alapítvány

Feldmájer Péter elmondta: az alapítvány célja a zsidó-keresztény párbeszéd, valamint a zsidó-keresztény civilizáció értékeinek erősítése Jeruzsálem jövőjének és múltjának, szellemi, vallási, kulturális jelentőségének, szerepének kutatása, képviselete, népszerűsítése révén.

Hangsúlyozta: Jeruzsálem a mai Izrael egységes fővárosa kell, hogy maradjon, amely "szabadságot ad a keresztény, a zsidó és a muszlim embereknek". Megemlítette, hogy Jeruzsálemet többször lerombolták a történelem folyamán, "de mindig magához tért". Szólt arról is, hogy 1948 után kettészakadt a város, és vasárnap lesz 45 éve, hogy Jeruzsálem újra Izrael egységes fővárosaként működik.

A Mazsihisz elnöke úgy fogalmazott: "aki szét akarja választani Jeruzsálemet, az szét akarja választani az egész világot", éppen ezért az alapítvány célja az, hogy "maradjon meg Jeruzsálem mindenki fővárosának". A kuratórium elnökségét Ungvári Tamás író, irodalomtörténész vállalta el - tette hozzá.

Németh Sándor fontosnak nevezte, hogy a zsidó-keresztény értékek védelmének középpontjában Jeruzsálem álljon, mert ennek a városnak négyezer éves írott története van, háromezer éve Dávid, Izrael királya alakította ki "a zsidóság és az emberiség legfontosabb spirituális központjává".

Céljukként jelölte meg, hogy spirituális rendezvényeken keresztül Jeruzsálem vallási, kulturális gazdagságát minél több magyar állampolgár ismerje meg.

Szólt arról, hogy az antiszemitizmus, az anticionizmus és a rasszizmus ellen is küzdenek, és reményének adott hangot, hogy ennek pozitív hatása lesz a magyar társadalomra.

Ungvári Tamás azt mondta: "a Jeruzsálem-gondolatban hisz, mert ez az európai kultúrának az egyik alapja". Mint közölte, ebben a városban "testközelben van a vallásos együttélés". Beszélt arról is, hogy a történelem úgy akarta, Jeruzsálem az egység fővárosa legyen.

Németh Sándor kérdésre elmondta: az alapítvány szorgalmazza Jeruzsálem turisztikai felkeresését is, mert "a város miliőjét, atmoszféráját át kell érezni", az alapító okiratuk szerint pedig támogatják az ide irányuló zarándoklatokat, valamint egyebek mellett a jeruzsálemi maratoni futáson való részvételt.

Németh Sándor szerint Magyarországnak - ahogy a többi országnak is - minél előbb szükséges lenne áttennie nagykövetségét Jeruzsálembe. Kitért arra, hogy az alapítvány több vidéki városban is tervez ünnepségeket, tudományos konferenciákat, és külföldi vendégeket is hívnak majd, akik Izrael népszerűsítésében vesznek részt.

A rendezvényen jelent volt Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója is.

Forrás: MTI

Bonyhádi Zsidó Honlap Weblink Katalógus Linkkatalógus sitemap English version